Széllel szemben.... - zombi webáruházak támadása...

2011.01.23. 17:13 Ernő007

Ezen írás apropója az a sajnálatos hazai tény, hogy nagyon sok kis cég saját webáruház motort építget amelyet elad az ügyfeleknek, majd miután az ügyfél használná derül ki, hogy az adott cég nem tud olyan ütemben fejleszteni, mint ahogyan kellene... viszont az egyedi motorral meg sehol máshol nem fogadják be az ügyfelet.. vagyis vagy fejlesztet újat vagy pedig vár... és vár... és vár... majd lesz egy zombi webáruháza, amely nem hogy a fejlődés motorja, de kérlelhetetlenül csimpaszkodik bele és húzza vissza a céget...

A történetet négy évvel ezelőttről fogom kezdeni és valahol mostanság ér véget, persze most sem ér véget csak szeretném, hogyha látszódna benne egy ív. Úgy gondolom, hogy az írás alapján mindenki maga szűrje le a tanulságokat, ha másképpen lát valamit, akkor nyugodtan lehet kommentelni, minden komment be lesz engedve... 

A WebSEO Kft.-t négy évvel ezelőtt alapítottam annó négy magánszeméllyel együtt. Mint egyetemről kikerült ifjú titán, természetesen világmegváltó tervekkel, és azzal a szándékkal, hogy jól kiszolgáljuk az ügyfeleket, ez elsődleges szempont volt, vagyis az ügyfél elégedettség... akkor még hittem, hogy ez minden embernél elérhető, ma már tudom, hogy lesz olyan ügyfél aki úgysem lesz elégedett, még ha dupla annyi energiát fordítasz is az áruházára, mint amennyit fizet érte... kellet sok év, mire rájöttem erre, sajnos persze közben szereztem olyan elégedetlen ügyfeleket is, akik nem érdemelték volna meg, ezen már változtatni nem lehet.

Egyszóval a cégalapítás után az volt az első dolgunk, hogy csináljunk egy webáruház motort, amelyik a MIÉNK egy olyan motort amelyiket fejlesztjük, áruljuk és eladjuk, amit maximálisan az ügyfél igényeire tudunk szabni. Összeírtuk tehát, hogy mit kell, hogy tudjon az áruház és nosza irány a fejlesztés, 1-2 hónap alatt legyen kész, hogy lehessen árulni, és legyen egy demó rendszer is ahol meg lehet nézni a használatát, aztán majd ahogyan jönnek az igények szépen fejleszteni lehet ezzel meg azzal a modullal.

Nagyon rövid időn belül rá kellett jönnünk, hogy szinte kivétel nélkül csak új kérések jönnek, vagyis azon kívül, hogy belépés, regisztráció, kosárba tétel, vásárlás sok elemet nem lehet felhasználni a következő áruházhoz. Az egyik webshopban ruha méretek voltak a másikban dugattyúgyűrűk, a harmadikban pedig bizonyos termék szállítási költsége fixen X.000 Ft volt még akkor is elérte az ingyenes limitet a szállítás (mert veszélyes árú amit a posta is csak felárért visz el...) a negyedik esetben pedig egy teljesen más logika alapján történő vásárlási folyamat kellett... aztán jöttek az integrációs igények, hogy ezzel a rendszerrel kössük össze, meg azzal a rendszerrel. Gyakorlatilag kijelenthető, hogy a saját rendszerünkkel elkészült webshopok közül mindegyik valamiért más volt mint az előző és bár azt reméltük, hogy minden modult újra meg újra fel tudunk használni, ez a valóságban nem így volt, mert a felhasználók mindig tettek bele valamilyen kis csavart... hogy ok legyen blog, de neki olyan blog kell hogy... innentől kedve már a modult tulajdonképpen lehetett átalakítani. Persze lehet mondani, hogy rosszul terveztük meg a rendszert az elején és ezért volt mindez, nem védekezésképpen, de a tervezésre korlátos pénz és idő állt rendelkezésünkre, ahogyan egyébként véleményem szerint a hazai cégek 98%-ának... Tehát nem 20-30 millióból kellett kihozni a legjobbat...

De a történet innentől kezd el csak igazán érdekessé válni, ugyanis nőttek az igények az általunk készített webáruház rendszerek iránt, vagyis bővíteni kellett a csapatot, csakhogy olyan embert nemigazán talál az ember akinek az önéletrajzában az áll, hogy "WebSEO webáruház motor szaki".. tehát ha jön egy új ember a csapatba akkor neki kell egy kis betanulás, és jó eséllyel csak 1-2 hónap múlva tud full sebességgel dolgozni a projekteken, ráadásul addig még az eddigi csapatot is kicsit feltartja, mert ugye néha kérdez... 

Persze lehet mondani, hogy fél évet kellett volna fejleszteni, hogy sokkal több pénzt kellett volna beleölni, nos így utólag megnézve, hogy 2011-ben milyen alternatívák vannak véleményem szerint felesleges lett volna, mert a jelenlegi nemzetközi motorokkal felvenni a versenyt lehetetlent!

És ekkor jött a Magento. Persze webshop motorok ezelőtt is léteztek, ott volt az OsCommerce meg a Virtuemart is, illetve több kisebb-nagyobb ingyenesen elérhető motor volt még ezeken kívül, de megnéztük a forrásokat is és valahogyan nem tetszett, nyilván ez elég szubjektív vélemény, de lényegében vártunk arra, hogy legyen egy új, egy talán jobb amelyik átgondoltabb, struktúráltabb, és mi végül a Magento mellett tettük le a voksunkat (de a cikk szempontjából ez majdhogynem mindegy), pl. ha nem webshopról beszélünk, hanem CMS-ről akkor ott a Wordpress, ami pár év alatt szintén hihetetlen fejlődésen ment keresztül.

És miért írtam ezt le??? Egészen egyszerűen azért, mert úgy látom, hogy 2011-ben is még idehaza nagyon sokan azzal görcsölnek, hogy létrehozzanak egy saját általános webáruház motort... nos ők azok akik most éppen széllel szemben, és akkor ott van az ügyfél, aki azt hiszi, hogy valami fantasztikusan jót kap... aztán végül ő is áll a szélben. Az általános nem véletlenül szerepel a mondatban, mert vannak olyan esetek, amikor mindenképpen egyedi webshop motort kell írni (a trendeket elnézve ez az ajánlatkérések max 8-10%-a), de tökéletesen cégreszabott és máshol fel nem használt motort, az megint másik tészta.

Ezen általános motorok véleményem szerint gyakorlatilag egytől egyig kudarcra vannak ítélve! Miért?

  • Tőke hiánya, ha valakinek nincsen most minimum 20-30 millió forintja kifejleszteni egy ilyen motort, akkor jobb ha bele sem kezd.
  • Magyarország pici piac, ezen cégek többsége idehaza gondolkodik, a hazai webáruházakat felvevő piac nem akkora, hogy kellően nagy rést ki lehessen belőle most harapni ahhoz, hogy nyereséges motor legyen, ergó veszteséges lesz. A külföldre való kilépéshez pedig még több pénzre van szükség és mivel nyugaton fejlettebb az e-kereskedelem, mint itthon, ezért ez kb. olyan, mintha valaki innen menne ki angolt tanítani Amerikába.
  • A nagy cégek, akik amúgy a forgalom 80%-át elviszik vagy saját rendszerrel rendelkeznek, vagy egy egyedi webáruházat fognak kérni, amire szintén nem lehet ráhúzni az általános motort, tehát ha a nagyok a célpiac, akkor az megint más tészta, de nagyból jó ha van 50 idehaza, ezek fele pedig saját programozókkal fejlesztet, mert ekkora méretben már neki olcsóbb.
  • Az ingyenes motorok térhódítása, Magento, Virtuemart, Prestashop és sok egyéb nagyon jó kezdeményezés van, ebből a két legnagyobbhoz már most(!!!) több ezer kiegészítő van amelyeket csak meg kell venni és telepíteni kell ezzel egyik hazai cég sem tudja felvenni a versenyt!
  • Gyorsuló piac, növekvő és kifinomult igények, mobil kereskedelem, várhatóan 2010-ben Magyarországon több, mint 30%-kal nőtt az elektronikus kereskedelem forgalma, egy év alatt a semmiből piacvezető lett a Facebook közösségi oldal, illetve egyéb olyan tartalmak/lehetőségek jelentek meg amelyeket ki kell használni egy webes kereskedőnek, gondolok itt a Pick-Pack pontra, az ajánló rendszerekre vagy egyéb más dolgokra, akkora a lehetőségek tárháza, hogy a saját webshop megoldáshoz ha ezt a cég integrálni szeretné, akkor tulajdonképpen ha egész évben 0-24 órában kódol akkor sem ér a végére.
  • "Mennyibe kerül?", sajnos a hazai piac többsége jelenleg az ár alapján dönt. Egyedi rendszert lefejleszteni és nyereségessé tenni azon a piacon amelyik annyira árérzékeny, mint az itthoni nagyon nehéz.
     

Néhány nagy cég kivételével tehát véleményem szerint zsákutca a saját általános webáruház motor fejlesztése 2011-ben Magyarországon, ahogyan azoknak a cégeknek is zsákutca egy ilyen áruház akik ezeket megveszik. Mondom ezt az elmúlt hónapok ajánlatkéréseit és érdeklődőit elnézve. Sajnálom azokat a cégeket akikre ráakasztottak egy "profinak" mondott "zombit", hát ezért született ez az írás, hogy egy aktuális piaci problémára figyelmeztessen. 

 


Szeretnék értesülni az e-commerce.blog.hu új bejegyzéseiről.

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

15 komment

Címkék: webáruház magento webáruház készítés webáruház hatékonyság

A bejegyzés trackback címe:

https://e-commerce.blog.hu/api/trackback/id/tr652607708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RobÚr 2011.01.24. 13:45:13

Azért ezt így elég meredek kijelenteni.
Az open-source dolgok felhasználása nem rossz dolog, de azt mondani, hogy jobb, mint egy saját rendszer az véleményem szerint bátor kijelentés.
A pl. magento kiegészítők ki-be kapcsolgatásával időt nyersz ugyan, de végül a webáruház kódod egy átláthatatlan felpüffedt szörny lesz, amit karbantartani frissíteni sokkal nagyobb fejfájás, mint egy saját, pontosan az adott célra fejlesztett rendszert.
Az idegen kódok és a nyílt forrás veszélyeit most nem is említem.
Kinek van ideje minden idegen kódot ellenőrizni?

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2011.01.24. 14:15:53

@RobÚr:
Az opensource rendszerek a saját rendszerek 90%-ánál véleményem szerint jobbak (főleg a hazai rendszerek), vannak olyan feladatok amelyet lehetetlen megoldani egy Magentoval, volt is olyan projektünk, ahol világosan kiderült közben, hogy ez nem Magentoval ideális, csak éppen az ügyfél erőltette, hogy neki mindenképpen Magento kell.

Amire most te kitértél az véleményem szerint egy sokkal tágabb vita, mert konkrétan már az, hogy az open source rendszerek biztonságosabbak-e vagy jobbak-e a zárt rendszereknél, Windows-Linux párharc stb. Ilyen messzire én nem szeretnék elmenni.

Azt kell, hogy mondjam, hogy én is nagyon sok kis cég "felpüffedt szörnyét láttam", mint saját fejlesztésű webshop motor... csak éppen azt a kódot te átvinni egyik cégtől a másikig biztosan nem fogod hosszútávon, míg a Magento esetében pl. egy ilyen sansza van az ügyfélnek.

Azt is vedd figyelembe, hogy én nem azt mondtam, hogy minden egyedi hazai webshop motort dobjunk ki...

RobÚr 2011.01.24. 14:40:00

@Ernő (WebSEO):
Ok, így azért árnyaltabb a kép.

Még egy gondolat:
a magyar piacon nagyon fontos mind a magyar nyelv, mind a magyar sajátosságok figyelembevétele. Ez is nehézkes lehet az open-source megoldásokkal, hiszen a teljes lokalizáció a pluginokkal együtt a legritkább esetben érhető el.

Az hogy melyik rendszer a jobb, pedig szubjektív.
Mit nevezünk jobbnak?
Melyikre találnak rá többen a google-ban? Melyikben van facebook integráció? Melyikben van több-szebb plugin/feature?
Vagy egyszerűen az a jobb, ami megfelel a megrendelő igényeinek és profitot termel? :)

Ez is egy szerteágazó kérdés, lehet róla órákat elmélkedni. :)

ryo 2011.01.26. 12:30:42

@RobÚr: Szerintem óriási tévedésben vagy.
A különböző extensiönök, kiegészítők lényege a Magentonál éppen az, hogy ha az alap rendszer frissül akkor azt minden egyes fejlesztő aki az extensiönt készítette leköveti és a megfelelő módon frissíti a saját kiegészítőjét. Magyarul nem neked kell költened rá, hanem több ezren megcsinálják helyetted.

A kód egyáltalán nem egy átláthatatlan felpüffedt szörny lesz, hiszen a csatolandó kiegészítők elég jól definiált szabályok alapján készülnek, épp ez a lényegük, hozzá sem tudnád csatolni őket a shophoz ha nem így lenne.

A Magentonak van full magyar nyelvi fájlja, amit nem egy ember fordított hanem egy közösség és folyamatosan frissül, tehát ebben sincs igazad. Plug-in lokalizációt pedig magad is tudsz csinálni, de a legtöbb plugin esetében erre semmi szükség.

Javaslom egy kicsit nézz utána jobban hogy hogy működik a Magento és miért megy ennyire.

RobÚr 2011.01.26. 17:02:23

@ryo:

Persze, leköveti minden fejlesztő.
Ki ilyen gyorsan, ki olyan gyorsan.

És tudom, hogy nem kell rá költeni, azért ne menjünk már le ovis szintre.

Ismerem a magento-t is, meg egyéb motorokat is, mégis mindig idegenkedtem tőlük a már fent megfogalmazott gondolatok miatt és amiatt, hogy az ilyen-olyan kódot az összerakás után eladnom kellene, amit nyugodt szívvel nem tudok megtenni, mert a kód nem a saját termékem, így nem is vállalhatok érte felelősséget.
Más kérdés persze, ha magadnak csinálsz webáruházat és nem adod el. :)

untermensch (törölt) 2011.01.27. 05:21:50

@ryo: A magento az egyik legnagyobb bloatware. Igenis egy felpüffedt szörny, nyálkás csíkot húz maga után. Én is használom, jobb híján, de ezer sebből vérzik. Nem igaz az, hogy van hozzá nyelvi fájl. Helyesebben igaz, de totál használhatatlan. Katasztrofális helyesírási, központozási és szemantikai hibákkal teli. Én lefordítottam magamnak az egészet, és nem csak azt, többek közt a prestashopot szintén a nulláról, simple forumot és sok egyéb kiegészítőt wordpresshez. Gyakran olyan emberek vállalkoznak a fordításra, akik se magyarul, se angolul nem tudnak jól, és szó szerint lefordítják a cuccot, tekintet nélkül arra, hogy a magyar verzióban milyen kontextusba kerül egy-egy szó vagy mondat. A presta esetében nem csak hibás a fordítás, de egyenesen tele van olyan mondatokkal, amik magyarul is totál értelmetlenek, másrészt közük sincs ahhoz, ami az angol stringben van.

Ami a plugineket illeti, semmi garancia nincs rá, hogy a következő upgrade után is működni fognak. A fizetősek talán igen, de az ingyenesek le tudnak állni egyik napról a másikra. Erre rengeteg példát lehetne említeni az egyéb cms-ek világából (elsősorban wordpress, kisebb részben drupal, oda azért a fontos extensionok elkészülnek, csak sokkal később, fél-egy év. D7-hez pl még sokáig nem lesz advanced forum, panels stb, és a többiből is csak alfa meg dev verzió van). Nekem magento alatt one page checkout és ajax cart van fizetős, azoknak nagyon jó a supportja, rögtön megcsinálnak mindent, amit kérsz.

Más: mit szóltok ahhoz, hogy ez a webshop experts el tudja sózni a virtuemart alapú shopjait, méghozzá horror összegért? A virtuemartnál nagyobb szemetet még nem írtak az univerzum fennállása óta, 3-4 éve próbáltam, és nem hittem el, hogy ezt valaki ki merte adni. Bele volt hardkódolva a stílus a html-be mindenhova, strukturálatlan, áttekinthetetlen gány volt az egész, skinezni lehetetlen, a működése nem különb. Ennél bármi jobb, és mégis rá tudnak venni egy csomó embert, hogy egy milláért megvegyék tőlük. Valamit sejthetnek.

RobÚr 2011.01.28. 20:29:42

@untermensch:
Hát igen, valami ilyesmit próbáltam megfogalmazni én is, bár tapasztalat nélkül.
Félreértés ne essék, nem vagyok az open source ellen, linux alatt fejlesztek pl., sok ingyenes eszközzel, ami nekem megfelel. Nem minden szar, ami ingyenes.

A virtuemart-ról és a webshopexpertsről annyit, hogy korábban én is nézegettem a honlapjukat és az jutott eszembe, hogy ezek a srácok marketingből erősek, de kódolni nem tudnak, vagy nincs nekik kóderük.
Az első webshopom készítésekor még nem is volt virtuemart, meg prestashop stb, és ami open-source és ingyenesen elérhető volt, attól irtóztam. :(

Egyébként bármit el lehet adni, marketing kérdése az egész. És ebben sok cég erős. :)

RobÚr 2011.01.28. 20:30:00

Ja és még annyit ide a végére, hogy a magento-nál is az enterprise ami tud vmit, a community edition elég fapados.

grofakos · http://www.zoldhetfo.com/blog/online_vasarlas_elonyei 2011.01.28. 20:31:28

@untermensch: A végén feltett kérdésedre a válasz: PÁLYÁZAT!

Senki nem akar 1,5-2 milliót kifizetni, gondolhatod:)

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2011.01.28. 22:19:55

@RobÚr:
"Mit nevezünk jobbnak?"

Nagyon jól rátapintottál a lényegre. Az én véleményem az, hogy az a "jobb" rendszer ami a rendelkezésünkre álló adatok és az ügyfél igényei meg minden egyéb körülmény amit figyelembe tudunk venni alapján az ügyfél számára a legideálisabb.

Ezért is mondom én, hogy nincsen ideális rendszer! Mert a Magento sem alkalmazható mindig, nem kell és nem is lehet bellerőltetni olyan funkciókat amit esetleg valamelyik megrendelő szeretne, ezért azt, hogy melyik a legjobb a rendszert, ezt általában az ügyfél jelenlegi és várható igényei alapján lehet eldönteni.

Tapasztalatom szerint a "webáruházat akaró ügyfelek" 90%-ánál a Magento jó alternatíva (de ha nem szeretnétek, hogy részrehajló legyek akkor legyen az, hogy a "nagyobb open source webáruház motorok") a maradék 10%-nál egyedi fejlesztés kell.

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2011.01.28. 22:37:17

@RobÚr:
Szerintem azért nem kellene furcsán érezni magadat, mert a kód amiért pénzt kérsz nem a saját a terméked, mert ha kicsi kisarkítjuk, akkor a Linux, a PHP, a MySQL és az Apache sem a saját terméked, mégis mondjuk ezekre építed a webshopot, ezekben is lehetnek hibák, amikről nem tehetsz.

Értem én, hogy ezek más szintek, mert az egyik maga a nyelv amiben írod a másik pedig egy keretrendszer, de lényegében mindenért nem vállalhatsz te egyszemélyben felelősséget amivel, vagy amire fejlesztesz :)

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2011.01.28. 22:37:36

@untermensch: "Más: mit szóltok ahhoz, hogy ez a webshop experts el tudja sózni a virtuemart alapú shopjait, méghozzá horror összegért? A virtuemartnál nagyobb szemetet még nem írtak az univerzum fennállása óta, 3-4 éve próbáltam, és nem hittem el, hogy ezt valaki ki merte adni."

Konkurens cég termékeit nem minősítjük, legalábbis én itt erre a kérdésre nem válaszolok. Nekünk nem tetszett a Virtuemart mi ezért választottuk a Magentot. Az meg, hogy ki hogyan áraz és azt mennyiért tudja eladni a saját ügye, mellesleg pedig mi is hasonló díjakon fejlesztünk, legalábbis nekem úgy tűnik kívülről.

Az mondjuk egy érdekes kérdés, hogyha kiindulsz egy open source megoldásból és teljesen átírod, akkor az most mennyivel lesz jobb, mint egy egyedi fejlesztés, pontosabban milyen %-ig lehet úgy átríni, hogy jó eséllyel más is hozzá tud szólni a kódhoz és hol van az a határ, hogy a kód olyan nagy része egyedi fejlesztés hogy az már szinte egyedi fejlesztés...

Én a magam nevében annyit tudok elmondani, hogy mi a hozzáadott értéket számlázzuk ki az ügyfélnek, tehát design, testreszabás, tanácsadás, felparaméterezés, termék feltöltés, betanítás stb dolgokat. Tehát nem az van, hogy az ingyenes Magentot 300.000 Ft+Áfáért odaadjuk neki, szerintem így korrekt :)

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2011.01.28. 22:37:36

@grofakos: Ebben szerintem nincsen igazad, vagy legalábbis részben van csak.
Ha megnézed a referenciákat, akkor sok induló vállalkozás van aki biztosan nem tud pályázni, illetve a pályázatos oldalakon kint kell lennie az NFÜ logónak és nem sok ilyen webshop van ahol ez kint lenne, ergó a többibe pályázat nélkül lett beletolva a pénz.

ratman_ (törölt) 2011.01.30. 13:23:04

@Ernő (WebSEO): Bocs, hogy nevesítettem a konkurrenciát, nem gondoltam rá, hogy nem illik:) Alapvetően nem az a bajon, hogy találtak valamit, amiből pénzt lehet csinálni, mivel ez végülis szabadáras, annyiért adják, amennyiért nem szégyellik vagy amennyit a vevő fizet érte.

Az értetlenségem oka, amint mondtam, hogy minden ingyenes webáruház motor közül megtalálták a legnagyobb hulladékot és ezzel teleszórják a netet. Biztos hekkelnek rajta eleget, de alapvetően akkor is virtuemart marad. Csak arra tudok gondolni, hogy a megrendelők mindegyike olyan szinten műszaki analfabéta, hogy képtelen felmérni az egyes open source megoldások közti óriási különbségeket, és vakon arra hagyatkozik, amit ezek mondanak neki. Nem beszélve arról a problémáról, hogy egy szénné hekkelt open source cucc nem upgradelhető többé, tehát jobb alternatíva lehet a saját motor fejlesztése. Ezzel én magam is szembesülök, csináltam több shopot, amiben olyan sok fájlt kellett átírni, hogy nem is foglalkozom az upgrade gondolatával (ezek nem a sajátjaim, hanem ügyfeleké). Még ha minden változtatást következetesen kommentelsz is (amit én nem teszek), olyan sok idő az új verzióban újracsinálni mindent, hogy nem éri meg.

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2011.02.01. 23:40:02

@ratman_: Én a legnagyobb problémát abban látom, hogy egy nagyon módosított open source cucc az tulajdonképpen elveszti azt az előnyét, hogy a közösség továbbfejleszti, mert már azt a verziót nyilván nem tudja, amit nagyon módosítottak.

Azonban jó eséllyel tartalmaz még olyan hibákat amelyek teljesen publikusak, viszont mivel az open source ágról levált a fejlesztés azért a patch már nem megy fel rá, ergó elveszíti azt az előnyét, hogyha jön egy hibára javítás akkor az alkalmazható legyen. Ilyen szempontból pedig lehet, hogy rosszabb, mint egy egyedi fejlesztés...

Azt, hogy ki hogyan mennyiért ad el a saját dolga, szerintem, nyilván a legtöbbért amennyiért még éppen megveszik :)

Mivel nem ismerem a Virtuemartot ezért nyilatkozni nem tudok róla sem negatívat sem pozitívat, mert nem lenne hiteles.

E-commerce - Kereskedj JÓL a weben!

Hasznos blog webáruház fejlesztésén gondolkodó cégeknek vállalkozásoknak. Kikerülhető csapdák melyeket a nem kompetens cégek jelentenek és bizonyítottan működő eszközök, melyekkel a profit növelhető. Felület e-kereskedőknek tapasztalataik megosztására.
További kérdések, információk: horvath@webseo.hu

OptimumClick PPC Agency Manchester UK

© Horváth Ernő - A blog tartalmát a szerzői jog védi. A bejegyzések bármely része magáncélokra, nem-üzleti jellegű weboldalakhoz változtatás nélkül és a forrásra való pontos és megfelelő hivatkozással ( e-commerce.blog.hu) szabadon másolható, terjeszthető elektronikus és nyomtatott formátumban. Üzleti jellegű felhasználás csak a szerző írásos engedélyével lehetséges, minden jogszerűtlen felhasználás 10.000 Ft+Áfa/szó összegű kártérítést von maga után.

Friss topikok

Linkblog

süti beállítások módosítása