A közösségi média szerepe a marketingben

2009.11.20. 12:18 Ernő007

Éppen most olvastam egy Haszonkulcs.hu-n megjelent cikket és ennek apropóján gondoltam, hogy foglalkozom én is a témával. A fenti cikkben megjelent Wolf Gábor neve is, illetve az az adat, hogy ezt az Egyesült Államokbeli Atlantában megrendezett Info Summit konferencián hallotta.

Ezen én egyáltalán nem vagyok meglepve! Sőt régebb óta lehet sejteni, hogy a hagyományos marketing szerepe erősen csökkenni fog. Valahogyan úgy érzem, hogy ezen a piacon is azok a cégek fognak sikert elérni, akik minél előbb elkezdik kicsit hasonló ez ahhoz, ami a webes jelenlét esetében volt annó. Azok a cégek tudtak igazán nagyok lenni, akik nagyon hamar léptek és lett webáruházuk még mielőbb a konkurenciában csak a webáruház gondolata is felmerült. Ezzel nem arra akarok célozni, hogy mostmár nem éri meg webáruházat fejleszteni, hanem arra, hogy magát egy webáruházat csak önmagában csinálni teljesen felesleges.

Nézzük meg kicsit, hogy kik azok akik haladnak a korral és használják a közösségi média eszközeit. Nem szeretnék arra célozni, hogy a közösségi média csak Twitter és Facebook de jelen pillanatban ezek az egyik legelterjedtebb eszközök, és mióta a Facebook.com a 8. leglátogatottabb oldalo Magyarországon azóta nehéz nem beszélni róla.

Habár nem webáruház, de pillanatok alatt 262 Facebook rajongóval rendelkezik a Playboy Energy Drink, ráadásul mivel nagyon sok szép fiatal hölgy lett a rajongója, ezért várhatóan a rajongói tábor hamar ennek sokszorosa lesz. Több, mint 860 rajongóval rendelkezik a Kutyushop.hu, ahol olyan dolgokat kaphatunk melyek amelyekre egyáltalán nicsen szükségünk, ugyanakkor látszik, hogy ezekre mekkora igény van. A legnagyobb rajongói számmal rendelkező webáruház talán a Bookline, aki jelen pillanatban 2.129 rajongóval büszkélkedhet.

A nagyobb oldalak közül például az Index.hu és Stop.hu is kint van, de látszik, hogy sokat nem fordítanak a rajongók gyűjtésére, mert nagyon kevés rajongójuk van. Mondjuk ez így nem feltétlenül igaz, hiszen a Stop.hu hirdeti magát a Facebook hirdetési rendszerében.

A Twitteren valamivel több szereplő van jelen a magyar online piacról. A Playboy Energy Drink biztosra megy, és Twitteren is lehet követni. Meg lehet találni például a Ruhafalva használtruha webáruházat is Twitteren keresztül, ráadásul viszonylag aktívnak mondhatóak, legalábbis a bejegyzések alapján. Megtaláltam az egyik kedvenc oldalukat is a Twitteren, de sajnos ők már nem aktívak: Weblabor.hu, és közepe óta nincsen új bejegyzésük. A HVGKönyvek szintén rendszeresen kommunikál a Twitter segítségével.

A kommentekben most mindenki bemutathatja saját Twitter/Facebook oldalát, illetve az esetleges tapasztalatokat is várom!


Szeretnék értesülni az e-commerce.blog.hu új bejegyzéseiről.

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

2 komment

Címkék: facebook online marketing webáruház webáruház marketing

A bejegyzés trackback címe:

https://e-commerce.blog.hu/api/trackback/id/tr241539397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Váraljay Gabriel 2009.11.20. 15:42:03

A Facebookon és a Twitteren ugyanaz zajlik mint ami nemrég volt a domain nevekért folyó harcban (már ha harcnak nevezhető az amikor valaki lefoglal egy jól hangzó domain címet). A különbség annyi csupán, hogy most már a meglévő márkák / brandek forgatják be a kapcsolati tőkéjüket a közösségi oldalakra.

Varga Kálmán 2009.11.22. 12:58:45

Meglátásom szerint gyakorlatilag minden, valamilyen közösséget összefoglaló szervezetnek, tömörülésnek is érdemes kihasználnia ezek lehetőségeit - mi pl. a SzEK Ifjúsági Tagozataként csak a Facebook Fanbox-ot használjuk, mégis a blogunkba integrálás után kb. egy héttel 45 rajongónk lett, akik követik a közzétett híreinket, cikkeinket.

Bár a szóba jöhető érdekeltek köre esetünkben korlátozott, viszont egy ilyen jellegű involvement nagyban hozzájárul az ismertséghez, és ahhoz, hogy kövessenek, olvassanak minket - mert tényleg igaz az a tény, hogy lassan nem mi keressük a híreket, hanem a hírek találnak meg minket.

www.szekit.blog.hu

E-commerce - Kereskedj JÓL a weben!

Hasznos blog webáruház fejlesztésén gondolkodó cégeknek vállalkozásoknak. Kikerülhető csapdák melyeket a nem kompetens cégek jelentenek és bizonyítottan működő eszközök, melyekkel a profit növelhető. Felület e-kereskedőknek tapasztalataik megosztására.
További kérdések, információk: horvath@webseo.hu

OptimumClick PPC Agency Manchester UK

© Horváth Ernő - A blog tartalmát a szerzői jog védi. A bejegyzések bármely része magáncélokra, nem-üzleti jellegű weboldalakhoz változtatás nélkül és a forrásra való pontos és megfelelő hivatkozással ( e-commerce.blog.hu) szabadon másolható, terjeszthető elektronikus és nyomtatott formátumban. Üzleti jellegű felhasználás csak a szerző írásos engedélyével lehetséges, minden jogszerűtlen felhasználás 10.000 Ft+Áfa/szó összegű kártérítést von maga után.

Friss topikok

Linkblog

süti beállítások módosítása