Viszonylag régen született új bejegyzés, ezért most muszáj egy aktualitással indítanom! Bizonyára senkinek sem ismeretlen a két tehetségkutató show: a Megasztár és az X Faktor. A kettő párharcát is érdemes lenne kielemezni, de most úgy gondoltam, hogy inkább jósolni kellene, "tudományos" alapokon.
A 2010-es Eurovíziós dalfesztivál közben amíg mindenki a versenyre figyelt, illetve azon gondolkozott, hogy hogyan került oda a piros sapkás csávó, a jó internet gurunak egyetlen mondat ragadta meg a figyelmét, ami főleg azután lett érdekes, hogy beigazolódott. Ez a mondat valahogyan úgy hangzott, hogy a "A Google szerint Lena - Satellite száma fog nyerni, mert erre keresnek a legtöbben az Interneten". Ha valaki lemaradt volna Jimmy Jumpról és nem nézte azt az Újpest-Fradi mérkőzést amelyen Jimmy Jump is rúgott egy gólt, akkor kikapcsolódásképpen most meg lehet tekinteni.
A dologban több érdekes pont is van, ezeket célszerű egyesével végigvenni:
- Az Interneten lassan (már most?) annyira elterjedt lesz, hogy piackutatás szempontjából teljesen pontos médium.
- Aki használja az Internetet az más médiumokban is aktív, vagyis nem csak úgy céltalanul keres valamit, ha kell akkor beavatkozik, kedvencéért sms-t küld, stb. Ez nagyon fontos, mert ez egyenértékű lehet egy későbbi vásárlással vagy szolgáltatás igénybevételével.
- A Google mellett a második legtöbbet használt kereső a Youtube, habár most speciálisan zenéről és videókról beszélünk, amit nyilván az ember inkább a Youtube-on keres, piackutatásnál ezt a keresőt sem lehet figyelmenkívül hagyni.
- A Google már nagyon rövidtávon is meglepően pontos eredményt ad, nem kell hónapokat várni arra, hogy adatot szolgáltasson a keresésekről és trendekről, pár hétre visszamenőleg is már meglepően pontos.
+1 - A Google mindent tud, és sajnos lassan jobban, mint :)
Nézzük tehát a konkrét esetet:
Ha megnézzük, hogy hogyan alakult a "megasztár"-ra való keresések száma az elmúlt 30 napban, akkor egyrészt azt látjuk, hogy a vetítések előtt és után egy elég nagy csúcs mutatkozik, két vetítés között pedig a csúcs ötödére esik vissza az érdeklődés.
Ez mondjuk nekünk az eredmény szempontjából kevésbé releváns, azonban a Google feldob nekünk 2-3 kulcsszót amire a leginkább nőtt a rákeresés az elmúlt 30 napban, többek között ezek a kulcsszavak: megasztár döntő, Szíj Melinda, megasztár 2010. Bizony, bizony egyetlen név van csak a felsorolásban ez pedig Szíj Melinda. Ha a mintavételt 90 naposra tesszük, akkor már két név van a listában: Kökény Attila és Szíj Melinda.
Ha Kökény Attila (piros grafikon) és Szíj Melinda (kék grafikon) népszerűségét hasonlítjuk össze, akkor azonban elég nagy lesz a távolság 30 napos mintavétel esetében, ráadásul mintha az utolsó héten Attila népszerűsége mintha alábbhagyott volna, mert már nincsen meg a kis csúcs.
Sajnos azonban az élet nem ennyire egyszerű, mert figyelembe kell venni, hogy egyes nevekre nem csak a megasztár miatt kereshetnek, ott van például a Fivérek nevű zenekar, aminek a keresési számaiban nyilvánvalóan bezavarnak pl. a Rippel Fivérek is, akik már elég régen nyomják az ipart. Ugyanakkor szépen kítűnik, a változás a keresésekben amely szinte biztos a Megasztáros Fivéreknek köszönhető, ha megnézzük a grafikon alakulását 2004-től napjainkig, akkor látható, hogy a fivérek kulcsszó iránt eddig is volt érdeklődés.
Nem szabad tehát a mostani rákeresésekből kiindulni, mindig figyelembe kell venni azt, hogy honnan indultunk el, mi volt a kályha. Ezen felül még van egy fontos szempont ez pedig az elírások esete, a Fivérek zenekart pl. viszonylag nehéz elérni vagy másképpen írni, de Kállay-Saunders András nevét elsőre bizonyára senki sem találja el (nem a névvel és a személlyel van bajom), azt az egy embert kivéve, aki le tudja írni a saját nevét. Lehet Kállaynak, Kállai Andrásnak (327 ilyen találat van a Googleben!) vagy Kállay Andrásnak írni, amikor az ember rákeres. Ha csak a Kállayt vesszük alapul, akkor hibázhatunk és fals eredményt adhat a kutatásunk, célszerű ezért a Kállay András és Kállay Saunders kifejezésekre való kereséseket összeadni és azokkal számolni.
A népszerűséget jelen esetben nem csak a Google oldalon érdemes lemérni, hanem a Youtube videó megosztó portálon is érdemes kutakodni egy kicsit. Ez alapján nagyon hamar kiderült, hogy Kökény Attilának már egy évvel ezelőtt is fent volt egy száma, ezt ezidáig 147.000-en látták, de ez nyilvánvaló helyzeti előny neki a többiekhez képest, így érdemes csak azokat a vidókat vizsgálni amik pár hónaposak. Patai Anna házi készítésű videói is megelőzik a Megasztárt, tehát ő sem teljesen ismeretlen már a Youtube és keresők számára.
Kökény Attila Casting videóját 94.000-en látták, Szíj Melinda - Tell Him videóját ezzel szemben 133.000-en. Tolvai Renáta videói például határozottan alacsonyabb nézettségi számokat produkálnak, és Giorgio és Szeleczki Dávid videóiról is ez elmondható.
Lakatos Yvette esetében például a Casting videókat rengetegen nézték meg, körülbelül 294.000-en látták amikor beénekelte magát a Megasztárba, ugyanakkor a későbbi videók már nem hoztak számára sikert, és a Google keresőben sem hangsúlyos a szerepe, persze ismét lehet arra fogni hogy a nevét többféleképpen is lehet írni Yvette vagy Yvett.
Tehát ha a Google-t kérdeznénk, akkor Szíj Melinda fogja nyerni a Megasztárt!
Persze még a dolgok nagyon sokat változhatnak, Szíj Melinda rossz számokat választ, Kökény Attila elgázol egy kutyát és csökken a népszerűsége, Patai Anna inkább az iskolát választja és visszavonul... tehát semmi sincsen még eldöntve! Pusztán azokat a statisztika adatokat összerakva amelyek most rendelkezésre állnak erre az eredményre lehet következtetni. Kilencen vannak még versenyben, ha ma lett volna az eredményhirdetés, akkor szinte biztos, hogy Szíj Melinda nyert volna.
Természetesen a Googlet üzletileg nem tehetségkutató verseny nyertesének meghatározására szoktuk használni, jelen írással arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy tulajdonképpen mindenféle Megasztár ismeret nélkül pusztán az előadók nevének ismeretével olyan predikciókat vagyunk képesek manapság mondani amelyek megállják a helyüket, pontosan ezért üzletileg komoly pénzben mérhető előnyt jelentenek!
Ha esetleg mégsem lenne tuti a tipp, akkor tessék a Googlet hibáztatni!
INTERAKTÍV BÓNUSZ FELADAT: Aki elsőként kitalálja, hogy ez a grafikon milyen kulcsszót ábrázol, és hozzászólásban elküldi nekem, őt meghívom egy kávéra és egy sütire :) A Megasztár környékén kell keresni a választ...
(A grafikon a mai naptól 12 hónapra visszamenőleg a kulcsszó Magyarországi rákereséseit mutatja, a csúcs május közepén van)