Magento fejlesztő - hitek és tévhitek

2009.10.07. 22:08 Ernő007

Ezidáig nem akartam sem nagyon kommunikálni sem pedig eltitkolni azt, hogy az utóbbi időben projektjeink nagy részét a Magento rendszerével készítjük el. A Magento-ra nem azért esett a választás, mert most ez a "trendi", hanem nagyon alapos szakmai kutakodás és analízis után jutottunk el erre a következtetésre.

Nézzük meg, hogy miért választottuk a Magento-t, miben jobb (rosszabb) mint más rendszerek. Hogyan néz ki a hazai Magento körkép?

Amikor először megnéztük a Magento-t akkor még sokkal kevesebb funkciót tudott, sokkal lassabb volt mint most és alig használták néhány webshop motorjaként. Amiért viszont szimpatikus volt nekünk az a következő:

  • Egy cég áll mögötte amelyik koordinálja a fejlesztést
  • Zend Framework alapú
  • Nyílt forráskódú szoftver
  • Fiatal kód, 2007 nyara óta folyik a fejlesztés
  • Vannak olyan funkciók amelyiket egyik másik konkurens sem tud
  • Átgondoltan, struktúráltan kialakított rendszer
  • Nagyon sok marketing eszköz és támogatás alapból van benne
  • Nem volt másik hazai cég aki foglalkozott volna vele komolyabban
  • Egy hasonló funkcionalitású saját motor megírása túl nagy és felesleges befektetés lenne részünkről
  • Keresőbarát, ügyfélbarát, logikus
  • Látszott, hogy csak idő kérdése és kiemelkedik az összes többi rendszer közül

Jelen pillanatban 10 átadott és 6 folyamatban lévő Magento fejlesztés után/közben azt kell, hogy mondja, hogy jó választás volt ez a rendszer és jó döntés volt erre építkezni. Azonban azt is látni kell, hogy egyre többször keresnek fel minket Magento webáruház tulajdonosok, akiknek valaki megcsinálta a rendszert, de képtelen/nem akarja/nem tudja továbbfejleszteni.

Jöjjenek a legtipikusabb problémák:

  • A Magento nem Joomla, ZenCart, stb... aki azt értette az nem fogja tudni könnyen ezt a rendszert is programozni.
  • Az, hogy valaki hivatalos "Magento partner" nem jelent kompetenciát a rendszer ismeretében, csak annyit jelent, hogy kifizetett egy díjat, amiért felkerült a weboldalra és van pár óra kérdezési lehetősége a Magento csapattól.
  • Nem minden Magento webáruházat lehet frissíteni, ha valaki úgy írja meg a kódot, hogy teljesen megkerüli a Magento rendszerét, mert bele/rá fejleszt akkor az automatikus/gyors frissítést el lehet felejteni, nem fog menni.
  • Magyarországon nem tudok másik olyan cégről akiknek 10 vagy annél több Magento alapú referenciája lenne, nagyon kell ügyelni a fejlesztő cég megválasztásakor.
  • Azért mert a Magento ingyenesen letölthető még nem jelenti azt, hogy egy ilyen rendszerű webáruház 80-100.000 Ft-ból kihozható, a testreszabás, konzultáció, tanácsadás, feltöltés, egyedi design és modulok, finomhangolás az amit tulajdonképpen meg kell fizetni.
  • Attól, hogy a Magento forráskódja nyílt még nem jelent nagyobb biztonsági kockázatot, mint egy zárt forráskódú rendszer, sőt sok esetben a zárt rendszer sérülékenyebb!

A Magento egyetlen hátránya az erőforrásigénye, amely többszöröse egy másik webáruház motorénak, ez azért van így, mert a Magento nagyon fejlett template kezelő rendszerrel dolgozik, ettől annyira testreszabható a kinézete. Ez viszont a másik oldalon jóval több számítasi kapacitást igényel, amit figyelembe kell venni a tárhely választásakor.

Bármilyen kérdésre várom a választ a Magentoval kapcsolatban! Igyekszem minden kérdésre válaszolni!


Szeretnék értesülni az e-commerce.blog.hu új bejegyzéseiről.

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

4 komment

Címkék: webáruház magento

A bejegyzés trackback címe:

https://e-commerce.blog.hu/api/trackback/id/tr671435345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TF112 2009.11.07. 22:40:41

Szia, piactér kialakítható-e vele? Ha igen, tudsz mutatni ilyet?

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2009.11.08. 11:54:24

@Aranyhalász:

Milyen típusú piactérre gondolsz? Kérlek egy kicsit jobban konkretizáld, megadok néhány pontot és az alapján akkor meg tudom már mondani:
- Csak az admin tölthet fel terméket a piactérre vagy mindenki? Vagyis csak te szeretnél aukcióban árulni vagy megengeded ezt mindenki számára?

- Milyen típusú aukcióról beszélünk? A legkisebb egyedi licit nyer, vagy a Vaterához hasonló, minimum ár, villám ár, időkorlát, stb. Vagy esetleg Fruli.hu szerű kattintgatós aukciós?

- Ha mindenki számára szeretnéd elérhetővé tenni a termék feltöltést akkor milyen típusú díjak legyenek. Fix díj, %-os díj, ne legyen díj.. mert egy ilyen aukciós oldalon az egyik legnagyobb feladat a jutalék elszámoló rendszer. (Mellesleg azt sejtem, hogy csak az admin tölthet fel terméket, ez úgy szeretnéd, de jó lenne tisztázni)

TF112 2009.11.08. 14:40:40

Szia, a webshop és a piactér között az a különbség, hogy a piactérnél több árusító van, míg a webshopnál egy. Aukció nem feltétel, egyáltalán most csak arra vagyok kiváncsi létezik-e megvásárolható (nem hostolt!) framework/szoftver ilyen célra, illetve ki foglalkozik magyarországon ilyen fejlesztésével?

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2009.11.08. 15:28:49

@Aranyhalász:
Szia!

Áz ismertebb rendszerek teljesen egyedi fejlesztések, pl, Vatera, TeszVesz. Vannak ehhez hasonló egyedi fejlesztések pl. Bolt a Marson, akik maguknak készítik a szoftvert, ez nyilván nem eladó. Nem akarom itt a blogon magunkat reklámozni, de mivel rákérdeztél nekünk van egy ilyen rendszerünk, amely jelenleg a www.cserebere.hu helyen működik, ha ez érdekel, akkor keress nyugodtan privátban horvath@webseo.hu

Ernő

E-commerce - Kereskedj JÓL a weben!

Hasznos blog webáruház fejlesztésén gondolkodó cégeknek vállalkozásoknak. Kikerülhető csapdák melyeket a nem kompetens cégek jelentenek és bizonyítottan működő eszközök, melyekkel a profit növelhető. Felület e-kereskedőknek tapasztalataik megosztására.
További kérdések, információk: horvath@webseo.hu

OptimumClick PPC Agency Manchester UK

© Horváth Ernő - A blog tartalmát a szerzői jog védi. A bejegyzések bármely része magáncélokra, nem-üzleti jellegű weboldalakhoz változtatás nélkül és a forrásra való pontos és megfelelő hivatkozással ( e-commerce.blog.hu) szabadon másolható, terjeszthető elektronikus és nyomtatott formátumban. Üzleti jellegű felhasználás csak a szerző írásos engedélyével lehetséges, minden jogszerűtlen felhasználás 10.000 Ft+Áfa/szó összegű kártérítést von maga után.

Friss topikok

Linkblog

süti beállítások módosítása