Jó, de mi van leírva!?

2009.10.08. 00:36 Ernő007

Mindig azt szoktam mondani, hogy mi nem az "első webáruház készítő cég" vagyunk, hanem a második! Ezt komolyan is gondolom, akinek már van webáruháza az érti, hogy mire gondolok (ha nem, akkor nagyon szerencsés), akinek még nincsen, az az első elkészült webáruháza után érteni fogja.

Az egyetemen nagyon sok olyan tárgy volt amelyik a tervezéssel foglalkozott és viszonylag kevesebb, ami a tényleges megvalósítással, ez akkor zavart, mostmár egyre kevésbé zavar, és nem azért mert kopnak az emlékek, hanem mert ebben a szakmában mindenki annyira tud webáruházat készíteni, hogy le sem kell már írni semmit!

Ameddig nem tudjuk azt, hogy hová megyünk addig véleményem szerint ne is induljunk el, mert soha nem fogunk odaérni! Valahogy így van ez akkor amikor egy informatikai projektet indítunk útjára, akármennyire is nem tűnik nagy projektnek egy webáruház készítés, pedig igenis AZ!

A Projekt Specifikáció vagy Rendszerterv nem azért készül, mert szeretjük irtani az erdőt, hanem azért, hogy biztosan ugyanaz-e az elképzelése mindkét félnek az egész projektről. Teljesen más úgy nekiindulni egy fejlesztének, hogy több tíz oldalon keresztül le van írva részletesen az, hogy milyen adatokat kérünk be egy felhasználtól regisztrációnál, vagy milyen paraméterek szerint lehessen szűkíteni vagy éppen a kosár oldal hogyan nézzen ki, mint a már kész projekten alakítani, hogy "jah, hááát mi meg ezt így gondoltuk".

Általános hiba, hogy az ilyen részletes dokumentum nélkül sem az ügyfél, sem pedig maga a készítő cég nem gondolja végig az egész projektet az elejétől a végéig! Amikor az ember írja a projekt specifikációt már közben is nagyon sok kérdése merül fel, melyet tisztázni érdemes a másik féllel. Jómagam is elég sok ilyen "feleslegesnek" tűnő karakter bepötyögésen vagyok túl és ahogyan az ember írja és végiggondolja az egészet (legalább egyszer akkor amikor megírja a dokumentumot) nagyon kérdés merül fel benne amelyeket lehet tisztázni és leírni, hogy a másik fél számára is világos és érthető legyen!

A Projekt Specifikláció nem a webáruház készítő céget védi! Sokan azt hiszik, hogy azért írjuk ezt, hogy miden apró módosításra ami nincsen benne különdíjat tudjunk kérni! Ez nem így van! A Projekt Specifikáció mindkét fél elemi érdeke és abban segít, hogy rendszer szinten tudjunk gondolkoni, mind a megbízó, mind pedig a megbízott lássa egyszerre egyben az egész rendszert, annak minden egyes (al)oldalát, minden egyes funkcióját, minden kimeneti és bemeneti paraméterét.

Minden projekt sikertelenségének a legfőbb oka a kommunikáció hiánya! Ezen természetesen lehet javítani, ezért ha egy cég nagy hangsúlyt fektet a tervezésre az nem azért van, mert az adott cég nem tudja, hogy mit csináljon, hanem azért van, mert az ügyfél igényeit tartja szem előtt, még akkor is, ha az ügyfél ezt (akkor) nem tudja.


Szeretnék értesülni az e-commerce.blog.hu új bejegyzéseiről.

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://e-commerce.blog.hu/api/trackback/id/tr941435578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

E-commerce - Kereskedj JÓL a weben!

Hasznos blog webáruház fejlesztésén gondolkodó cégeknek vállalkozásoknak. Kikerülhető csapdák melyeket a nem kompetens cégek jelentenek és bizonyítottan működő eszközök, melyekkel a profit növelhető. Felület e-kereskedőknek tapasztalataik megosztására.
További kérdések, információk: horvath@webseo.hu

OptimumClick PPC Agency Manchester UK

© Horváth Ernő - A blog tartalmát a szerzői jog védi. A bejegyzések bármely része magáncélokra, nem-üzleti jellegű weboldalakhoz változtatás nélkül és a forrásra való pontos és megfelelő hivatkozással ( e-commerce.blog.hu) szabadon másolható, terjeszthető elektronikus és nyomtatott formátumban. Üzleti jellegű felhasználás csak a szerző írásos engedélyével lehetséges, minden jogszerűtlen felhasználás 10.000 Ft+Áfa/szó összegű kártérítést von maga után.

Friss topikok

Linkblog

süti beállítások módosítása