Hogyan lesznek látogatók a webáruházamban?

2009.06.07. 11:20 Ernő007

A megrendelésekhez látogatók szükségesek a webáruházban, de honnan és hogyan lehet látogatókat irányítani a webáruházba, és hogyan lesznek a látogatókból tényleges vásárlók. Az első és legfontosabb momentum az, hogy a webáruház készítésével egyidőben már gondoljunk arra, hogy hogyan fogjuk "reklámozni" a webáruházunkat a weben.

Célszerű a reklámokra is előre elkülöníteni költségkeretet! Tapasztaltunk szerint csak a webáruházat nyitó cégek 30%-a gondolkozik előre, vagyis nem csak a webáruház fejlesztésére, hanem a nyitást követő marketingre is előre elkülönített költségkerettel rendelkezik. Azt, hogy mennyit kell ténylegesen elkülöníteni erre nagyon változó, és függ attól, hogy milyen gyorsan szeretnénk, hogy megtérüljön a webáruház fejlesztésének költsége. Általában alkalmazható szabály, hogy legalább a webáruházra szánt költség árát célszerű reklámra fordítani az első 2-3 hónapban, ezzel "garantálható", hogy a fejlesztés költsége hamar megtérüljenek.

FONTOS! Mindig szánjunk valamekkora összeget a webáruház reklámozására, a reklámozáson most nem feltétlenül bannereket értünk, hanem bármilyen olyan fizetett szolgáltatást, amely a webáruházunk látogatóinak számát növeli.

Nézzük végig, hogy a webáruház nyitását követően milyen lehetőségeink vannak arra, hogy látogatókat irányítsunk a webáruházunkra?

FONTOS! Soha ne küldjünk kéretlen levelet senkinek sem! Sok helyről hallottam már vissza, hogy arra építik a marketingjüket, hogy valahonnan vásárolnak kéz alatt 10.000-1.000.000 e-mail címet és számukra küldenek egy e-mailt. Ez jelenleg Magyarországon a hatályos törvények értelmében TILOS! Az ilyen kéretlen leveleket SPAM-nek nevezi a szakmai és amennyire egyszerűnek tűnik kezdetben, később annyira visszaüthet, volt már cég amely azért nem kapott meg egy állami megrendelést, mert bizonyítottan SPAM-et küldött nagy mennyiségben.

Banner: Az egyik legelterjedett megoldás a látogatók szerzésére a banner, amikor egy másik weboldalra elhelyezünk egy szöveges vagy képes-mozgó hirdetést és várunk arra, hogy majd valaki rákattint, átjön a webáruházunkba, megtetszenek neki a termékek és regisztrál vagy vásárol. A banner esetében az a probléma, hogy sokszor megjelenés vagy idő alapon kell érte fizetni, számunkra pedig igazán csak a látogatók értékesek. Később mutatok olyan stratégiát, amellyel jó helyre lehet bannereket helyezni. Banneres hirdetéseket például ezen a bróker oldalon keresztül egyszerűen lehet venni www.webreklam.hu/

Keresőmarketing: Egy induló webáruház sohasem fog jó helyen megjelenni a keresőkben, és mivel az emberek 92.5%-a nem megy tovább a harmadik találati lapnál, ezért innen kezdetben nem sok látogatóra lehet számítani. Célszerű ezért a számunkra fontos kulcsszavakra hirdetni a keresőkben, Magyarországon igazából két rendszer van, amelyiket lehet használni az egyik a Google Adwords szolgáltatása, a másik az Etarget. Ezen rendszerek előnye, hogy csak a látogatókért kell fizetni és azokért sem sohat, általában 20-30 Ft-ba kerül egy látogató.

Keresőoptimalizálás: A Google és egyéb keresők normál találati listájában a webáruházat a fontos kulcsszavakra minél előkelőbb helyen célszerű megjeleníteni, sajnos ehhez a folyamthoz szinte mindig minimum 2-6 hónap kell, ezért célszerű már a nyitás napján elindítani a folyamatot, de sajnos innen egyhamar nem lesznek látogatóink.

Linkmarketing: Linkmarketing szempontjából Magyarországon elég szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen nagyon sok linkgyűjtemény van, ahová be tudjuk ajánlani linkünket, a legismertebb ilyen oldal a lap.hu ahová akár több helyre is be tudjuk ajánlani új webáruházunkat attól függően, hogy milyen termékekkel foglalkozunk. A linkgyűjtemények többségébe ingyenesen lehet regisztrálni, és általában viszontlinket sem kell adni. A linkmarketing bár egyszerűnek tűnik, de célszerű vele egy ebben jártas céget megbízni, mert nem mindegy, hogy hogyan történik a linkek építése.

E-mail adatbázis vétel: A legális e-mail adatbázis vétel nem egyenlő a SPAM küldésével! Vannak cégek akik azzal foglalkoznak, hogy a felhasználóktól előre begyűjtik, hogy szeretnének e-mailben tájékoztatást kapni újdonságokról, ezek a cégek számunkra küldik ki a mi hírlevelünket. A minél pontosabb célzás érdekében ilyenkor pl. lehetőségünk van megmondani, hogy 25 és 35 év közötti nőknek szeretnénk hírlevelet küldeni. Ebbe a csoportba tartoznak a nyereményjáték szervező cégek, ahol a egy bizonyos körnek küldenek ki hírlevelet, és a játékre feliratkozott e-mail címeket végül átadják nekünk, ilyet szervez pl a Webnyertes.hu és a Nyertem.com is.

Kuponok: Nem minden webáruházban van automatikusan lehetőség kuponok generálására és elfogadására, ha nincsen ilyen a mi webáruházunkban, akkor is lehet használni ezt a rendszert, csak kevésbé profin és kevésbé hatékony módon. Webáruházunk nyitásakor a gyors ismerettség és minél hamarabb a nagy forgalom elérése a cél. 5-10% kedvezményt biztosító időkorláthoz kötött kuponok kibocsátásával hamar magas forgalmat lehet elérni. Ezeket a kuponokat más webáruházaknak lehet osztani, akik saját hírlevélre feliratkozói között szét tudják küldeni. A kuponokat szinte folyamatosan lehet használni marketing célra, például minden saját hírlevelünkre feliratkozónak adhatunk egy kupont, amelyet két hétig tud felhasználni, tapasztalataink szerint ekkor egyrészt megnő a hírlevélre feliratkozók száma, és ha már kapott egy kupont ezért, akkor azt nagy számban használják fel a látogatók.

Árösszehasonlító oldalak: Az árösszehasonlíó oldalakra főleg műszaki cikkeket érdemes kitenni, de mostanában egyre több nem műszaki cikk is megjelenik ezeken az oldalakon, pl. motorolaj, kerámai tálak, tetőboxok. Magyarországon négy nagyobb ilyen oldal van, ahová lehetőségünk van kikerülni, ezek: Árgép.hu, Árukereső.hu, Kirakat.hu, Olcsóbbat.hu. Az oldalakra kikerülni eltérő költséggel lehet, van amelyik ingyenes és van ahová egy havi minimumot mindenképpen ki kell fizetni ha jött át onnan látogató, ha nem. Egy dolog azonban mindenképpen kell, egy speciális export modul az áruházhoz, amelyik minden éjjel elkészíti a legfrissebb cikktörzset ezen oldalak számára, mert csak így lehet kikerülni oda, természetesen mindegyik oldal más export fájlt vár.

Bármelyiket választjuk is a fenti megoldások közül, mindenképpen kérjük ki szakember véleményt, hogy a pénztárcánknak és termékkörünknek megfelelően milyen online kommunikáció a célszerű.


Szeretnék értesülni az e-commerce.blog.hu új bejegyzéseiről.

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

2 komment

Címkék: webáruház webáruház készítés webáruház marketing

A bejegyzés trackback címe:

https://e-commerce.blog.hu/api/trackback/id/tr131157049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

foresight · http://www.foresight.hu/ 2010.06.02. 12:41:50

Pontosan, a linkmarketingnél meg vannak az íratlan szabályok amik nélkül csak hivatkozásokat sokszorozunk, de előre lépés nem lesz jelentős a keresőkben. Nem minden mit, hol, hogyan, és mikor.

E-commerce - Kereskedj JÓL a weben!

Hasznos blog webáruház fejlesztésén gondolkodó cégeknek vállalkozásoknak. Kikerülhető csapdák melyeket a nem kompetens cégek jelentenek és bizonyítottan működő eszközök, melyekkel a profit növelhető. Felület e-kereskedőknek tapasztalataik megosztására.
További kérdések, információk: horvath@webseo.hu

OptimumClick PPC Agency Manchester UK

© Horváth Ernő - A blog tartalmát a szerzői jog védi. A bejegyzések bármely része magáncélokra, nem-üzleti jellegű weboldalakhoz változtatás nélkül és a forrásra való pontos és megfelelő hivatkozással ( e-commerce.blog.hu) szabadon másolható, terjeszthető elektronikus és nyomtatott formátumban. Üzleti jellegű felhasználás csak a szerző írásos engedélyével lehetséges, minden jogszerűtlen felhasználás 10.000 Ft+Áfa/szó összegű kártérítést von maga után.

Friss topikok

Linkblog