Interjú - Gróf Ákos, webáruház elemző

2010.03.03. 11:25 Ernő007

Nagyon sok cég foglalkozik Webáruház készítéssel és elemzéssel is egyszerre. Ilyenkor joggal merülhet fel az emberekben a kérdés, hogy az így elkészült elemzés mennyire "független". A Webáruházelemzés.hu az első független csak elemzéssel foglalkozó fórum erre a célra, ahol Gróf Ákos és Horváth Győző készíti a valóban független elemzéseket!

Q: Nem régiben indult a Webáruházelemzés.hu, mi a célja az oldalnak?

A: Amikor felmerült az ötlet, hogy hozzuk létre ezt a szolgáltatást, a következő problémákat láttuk:

  • Magyarországon a webáruházak többsége alacsony konverziós aránnyal működik, azaz a látogatók közül kevesen vásárolnak.
  • A fejlesztők és a megrendelőik nehezen értik meg egymást, ezért hónapokig elhúzódik egy-egy áruház elkészítése
  • A webáruház készítők gyakran nem is tudnak a webáruház tulajdonosokat foglalkoztató kérdésekről.
  • A megrendelők az elkészült webáruházakat független tesztelés nélkül üzembehelyezik.

Ezekre az igényekre, problémákra próbálunk megoldást nyújtani a webáruház elemző szolgáltatásunk és a hozzá kapcsolódó közösségen (klub) keresztül.
A legfontosabb célunk, hogy az elemzéseinkkel növeljük az adott webáruház vevőinek a számát. Másik fontos célunk, hogy segítsük a fejlesztő cégek és az őket megbízó webáruház üzemeltetők együttműködését, mivel mi mindkét oldalt értjük, így egyfajta interfész/tolmács szerepét tudjuk felvállalni.

Q: Kinek van szüksége Webáruház elemzésre? Vannak tipikus szektorok/áruházak?

A: Elemzésre minden aktív és leendő webáruház üzemeltetőnek szüksége van, hiszen egy külső szem sokkal könnyeben észreveszi azokat a hibákat, melyeken az üzemeltető vagy a fejlesztő törvényszerűen átsiklik. Éppen ezért nem lehet azt mondani, hogy lenne tipikus áruház vagy szektor. Amely webáruház elégedetlen a konverziójával, annak szüksége van egy független elemzésre.

Q: Mit tartalmaz egy elemzés, mit vizsgáltok, milyen pozitív eredményeket lehet várni egy ilyen vizsgálat után?

A: Többféle elemzésünk is van. Általánosságban elmondható, hogy az elemzések a vásárlási folyamatra összpontosítanak. A vevő szemével nézzük az áruházakat és feltárjuk azokat a pontokat, ahol elhagynánk az áruházat. Éppen ezért, ha ezeket kijavítja az üzemeltető, akkor többen fogják befejezni a vásárlást. Azt hiszem ez a legnagyobb eredmény, amit el lehet érni.

Q: Miért csak elemzéssel foglalkoztok és készítéssel nem?

A: Ennek az oka egyszerű. Úgy gondoljuk, hogy csak így lehetünk hitelesek a megrendelőink szemében. Az elemzéseinkkel még a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy a megrendelőt a saját fejlesztéseinkre szeretnénk rábeszélni. Ezért döntöttünk úgy, hogy 2010. január 1-től felhagyunk a webáruház készítéssel. Így elfogulatlanul tudunk tanácsot adni, nem hajlunk semmilyen technikai vagy marketing megoldás felé jobban. Csak egy dolog számít: Az adott webáruházban a javaslatunk több vevőt eredményezzen. Gondoljunk csak bele, ha valami probléma merül fel egy termékkel kapcsolatban, akkor logikus, hogy egy független szolgáltatót ellenőrző szervezetet választunk, pl. KERMI és nem a gyártót kérjük meg, hogy ellenőrizze le a terméket.

Q: Mik a hazai webáruházak legnagyobb problémái, amik a siker útjában állnak?

A: Általánosságban azt tudom mondani, hogy sajnos ma még kevesen "figyelnek" a vevők előnyére, hasznára. Gondolok itt például az ügyfélszolgálatokra. Ennek kapcsán el is indítottuk a nagy webáruház tesztünket, ahol pont ezt az elemét teszteljük a webáruházaknak.
Sajnos a kezdeti tapasztalataink igazolják az előbb elmondottakat. Vannak olyan áruházak, akik egyszerűen nem reagálnak a vásárló kérdéseire. Sok javítani való van még a tájékoztatásban is, ami egyrészt bizalom építése, másrészt a törvények betartása miatt is fontos lenne. Problémának érezzük még, hogy még kevés webáruház használja a különböző értékesítést növelő eszközöket, mint a kupon, pontrendszer, upsell és hasonlók.

Q: Ha egy magyar webáruház külföldre terjeszkedne, akkor is fordulhat hozzátok? Mennyire mások a szokások a környező országokban?

A: Természetesen, hiszen az elemzésekhez használt cheklistáink a nyugati trendek alapján készültek és folyamatosan aktualizáljuk őket. Minél nyugatabbra megyünk, annál felkészültebbek az áruházak. A szokások ugyanazok. A vevők elvárják a személyes törődést és a minél jobb tájékoztatást. Ez még nálunk gyerekcipőben jár.

Q: Melyik volt eddig a legnagyobb probléma amellyel találkoztatok a munkátok során?

A: A legnagyobb probléma, hogy sok üzemeltető mindenfajta koncepció, üzleti terv nélkül vág bele az internetes értékesítésbe. Sokan azt gondolják, hogy elég csak kitenni az árut a "kirakatba" és majd özönlenek a vevők. Azt hiszem ez már offline sem működik, és pláne nem működik az interneten. Nem egy olyan megkeresést kaptunk, ahol az ügyfél elemeztetni szeretett volna egy weboldalt, amiről ő azt gondolta, hogy webáruház. Aztán kiderült, hogy csak katalógusa van és még rendelni sem lehet az oldaláról. Persze ő csodálkozott a legjobban, hogy nincs forgalma.

Zárszóként szeretnénk köszönetet mondani azoknak a fejlesztőknek, akik csatlakoztak hozzánk. Ők vendégszakértőként válaszolnak a látogatóink általános kérdéseikre és egyúttal kialakítanak magukról egy képet arról, hogy érdemes-e velük együtt dolgozni.


Szeretnék értesülni az e-commerce.blog.hu új bejegyzéseiről.

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

23 komment

Címkék: webáruház

A bejegyzés trackback címe:

https://e-commerce.blog.hu/api/trackback/id/tr351799316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petnetman · Http://www.petnet.hu 2010.03.03. 22:12:08

nem kötözködöm:) csak kérdezem:
ha jl értem az a teszt, hogy ki milyen gyorsan válaszol egy emilre? mikor számtalan áruházban van élő telefonos, vagy chat-es esetleg skype-os azonnali ONLINE ügyfélszolgálat? Ezzel mit tudtok lemérni? nem értem, h ebből milyen következtetést lehet levonni, lehet az adott cég ügymenete olyan, h online pörögnek egész nap és este válaszolják meg az emileket vagy reggel meló előtt... erre nem gondolotok?

vagy én nem gondolok arra, h az emilben küldött kérdések ilyen hangsúlyosak lennének? személyes tapasztalat az h előbb telefonál, mint írjon két sort, de mind1. kérlek írjatok, hogy megértsem, köszi

grofakos · http://www.zoldhetfo.com/blog/online_vasarlas_elonyei 2010.03.04. 10:06:36

Kedves Petnetman!

Igazad van. Ha egy kérdésem van egy áruházhoz, akkor én is inkább telefonálok.
Azonban a telefon csak munkaidőben érhető el, ráadásul pénzbe kerül.
Másrészt az elmúlt 40 napban közel 65 áruházat elemeztünk, és jó, ha 3-4-nél volt chat és skype.
De, hogy ez se maradjon ki, hamarosan tesztelni fogjuk a chattel és skyppal rendelkező áruházakat is.
A gyorsaság csak egy szempont. A válasz tartalma az, ami fontosabb. Az meg ugye szubjektív, ezért nehéz sorrendet megállapítani.

ryo 2010.03.04. 10:07:06

Egyetértek, 1db mobiltelefon (lehetőleg okostelefon) az ügyfélszolgálatosnál és mindenhonnan azonnal minden ügyfélszolgálati munkát el tud látni, még bent sem kell lennie.
Ez nem lehet egy webáruház elemzés alapja, szerintem ti inkább a webáruház mögötti üzleti modellt, felépítést elemzitek

grofakos · http://www.zoldhetfo.com/blog/online_vasarlas_elonyei 2010.03.04. 10:28:18

Kedves ryo!
Teljesen igazad van! A profi webáruházasok így oldják meg az ügyfélszolgálatot és akkor nem marad senki válasz nélkül. Jó ötlet a részedről.

Győző (időgazdálkodás) · http://www.idogazdalkodas.com 2010.03.04. 10:43:24

Az ügyfélszolgálat tesztje valóban nem elemzés. Ez csak egyetlen, bár fontos eleme az áruháznak.

Az elemzések ennél sokkal többről szólnak. Részletes elemzésnél egy több mint 300 pontból álló csekklistán megyünk végig, ezen kívül pedig elemezzük az áruház konkurenciáját és a netes piaci körülményeit is.

Az igazi elemzés pedig ott kezdődik, hogy statisztikákra alapozva folyamatos mérjük az áruház eredményeit (látogató, vevő, kosárba rakott áruk, hírlevél feliratkozás, ...).
Megkeressük, hogy mely pontokon hagyják el a látogatók az áruházat.
Javaslatokat teszünk olyan módosításokra és új elemekre, melyek növelik a konverziót, vevőszámot.
Mérjük a módosítások eredményét, hatékonyságát.

Ez egy folyamatos munka, aminek az eredménye, hogy az áruház bevételei folyamatosan nőnek.

Petnetman · Http://www.petnet.hu 2010.03.04. 14:09:35

@grofakos: ez elég érdekes arány, én magasabbra számítottam, bár ugyan nekem evidens h van és ebből is indultam ki

@Győző (webáruház elemzés): hogy méritek egy áruház "eredményeit"? adnom kell a kódhoz hozzáférést és beteszitek, vagy van mérőkődotok amit mi elhelyezünk, erről tudnál nekem bővebben írni? ha ilyet is tudtok akkor az nagyon más és ez érdekelne is :) jelezz vissza kérlek emilben, kösz!

grofakos · http://www.zoldhetfo.com/blog/online_vasarlas_elonyei 2010.03.04. 15:55:17

Kedves Petnetman!

Hogy tovább színezzem a dolgot, sok olyan áruházzal találkoztam, akiknél ugyan van chat (mert valaki azt mondta nekik, hogy az jó), de nem használják.
Sőt, az egyik külföldi áruházban bele is ugrott az arcomba egy ablak és megkérdezte, hogy van-e kérdésem. De legnagyobb meglepetésemre nem volt senki a túloldalon.
Az ügyfélszolgálat elemzése, tesztelése inkább használhatósági kérdés. Hogy mást ne mondjak, a kapcsolat menüpont megtalálása néha még nekem is fejtörést okoz. De nem csak ezzel foglalkozunk.

Győző (időgazdálkodás) · http://www.idogazdalkodas.com 2010.03.04. 15:58:26

Kedves Petnetman!

Mivel a legtöbb webáruház üzemeltető rendelkezik (bár kevesen használják jól) Google Analytics-el, így tipikusan ehhez kérünk hozzáférést.

Ha kell (általában kell) segítünk az Analytics hatékony beállításában, így elég jó statisztikai adatokhoz jutunk. Természetesen ezáltal az üzemeltető is jobb adatokhoz jut.

Segítünk a statisztikai adatok értelmezésében, illetve létrehozunk olyan jelentéseket, melyeket az Analytics rendszeresen elküld az üzemeltetőnek.
Ez már önmagában hasznos adatokkal szolgál a vevőszám növeléséhez.

Ezen kívül az elemzés alapján ajánlunk különböző változtatásokat. Ezeknek a változtatásoknak az eredményességét tudjuk mérni a statisztikákkal.
Mivel 100%-ig egyik módszer sem biztos, így az egyetlen mód arra, hogy eldőljön egy változtatás sikere, ha folyamatosan mérjük.

Ezzel a módszerrel garantálható, hogy hosszútávon növekedjenek az eladások.

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2010.03.04. 16:03:43

Látom megindult az élet ezen interjú után :)

Petnetman · Http://www.petnet.hu 2010.03.04. 22:27:22

@Ernő (WebSEO): vazze, ha jó a téma akkor van élet :)

Petnetman · Http://www.petnet.hu 2010.03.04. 22:32:41

@Győző (webáruház elemzés): mikor lehet veletek személyesen összefutni? belváros? délelőttök? van egy rakat kérdésem mielőtt megállapodnánk(titoktartásival!) és hozzáférést adnék, de mindenképp érdekelne hogy pontosan mit tudtok. sajnos a weboldalatok alapján én nem győztem meg magam arról, h hozzáértők vagytok:( de így e blogban felcsillat a remény:D

szóval fizetem a kávét :)

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2010.03.04. 22:32:54

@Petnetman: Tudtam, hogy csajokról kellene blogot vezetnem! :) Akkor micsoda élet lenne itt!

Győző (időgazdálkodás) · http://www.idogazdalkodas.com 2010.03.05. 09:23:29

@Petnetman: OK. Köszi a meghívást! Hamarosan kereslek!

@Ernő (WebSEO):

A mozgás szerintem a nem nekünk, hanem a témának szól.
Sajnos kevés hely van, ami a webáruház tulajdonosoknak szólna, ami nekik értéket adna, ahol megszólalhatnak.

És még kevesebb oldal van, ami azoknak szól, akik tervezik a webáruház indítását vagy netán váltanának.

A mi céljaink között kiemelt helyen szerepel, hogy segítsük az induló webáruházakat, megtalálni a számukra legjobb megoldásokat, a legjobb fejlesztőket. A klubunkat többek között ezért alapítottuk.

Petnetman · Http://www.petnet.hu 2010.03.05. 14:44:31

@Győző (webáruház elemzés): ezt bizony jól mondod, sajnálattal a legtöbb "online/marketing szakértőcske" (ezt ugye nem pontosítanám:) leginkább a tanácsadó/szakértő ill. MLM oldalakra van specializálva. tetszik vagy sem ezekbe NEM fér bele a webáruház tanácsadás, szakértés, a legtöbb szakértőcske ezért hiteltelen is.

mindannyiótoknak jelzem, ez egy piaci rés :) avagy úgy Wolfosan:) réspiac amit megtaláltatok. Sok sikert!

Ernő007 · http://www.webseo.hu 2010.03.05. 14:54:27

@Győző (webáruház elemzés):

Szimpatikusak vagytok, és köszönöm, hogy így követitek az interjú utóéletét is! Habár nyilván ez nektek is elemi érdeketek, és már egy ingyen kávé össze is jött belőle :)

Pontosan azért csináltam ezt a blogot, mert láttam a hiányt, hiába vannak másik cégnek esetleg jó szolgáltatásai, hírlevelei, nincsen hozzá egy ilyen "fórum", ahol tapasztalatot lehet cserélni!

grofakos · http://www.zoldhetfo.com/blog/online_vasarlas_elonyei 2010.03.05. 15:25:59

Ernő!

Miért törölted az előző bejegyzésed végét?

Petnetman · Http://www.petnet.hu 2010.03.05. 16:49:34

@grofakos: én jeleztem neki, hogy az említett szomorú tény -bár igaz– mégsem idevaló és nem viszi előre a beszélgetést :(

Atisp · http://www.netgo.hu 2010.03.10. 19:57:58

Ez az elmezés téma hasznos, de úgy szubjektíven leelemezni webáruházakat külsőre kicsit azért olyan furcsa. Az lenne az igazi, ha webáruház tulajdonos megadni minden infót az elemzőnek, mert sok esetben az ideállis állapot nem állítható elő s vannak kompromisszumok. Tehát sok dolog nem azért van úgy, mert a webáruház készítő nem ért hozzá, hanem az a kifogásolt dolog egy sajátossága. És ezt a szakértő hiába elemzi le, nem fog történni semmi, sok esetben ezen hiányosságokkal a Megrendelő is teljesen tisztában van. Illetve jó lenne, ha tanácsai a realitással is össze lennének egyeztethetőek.

A másik dolog, hogy nehéz relatíve kis megrendelésszámnál statisztikai bizonyítékokra alapozni az a változtatások eredményességét. Ha értem ez alatt, hogy heti 20 megrendelésből 22 lesz az lehet teljesen véletlen is, stb. Ha heti 2000-ből 2200, akkor az már eredmény, ami statisztikailag is szignifikáns lesz. Tehát egyes rendszereket komplexen kellene vizsgálni, ami drága lenne, így majd részegységek kerülnek szem elé. Ezzel az a baj, hogy majd kisvállalkozó meg lesz győződve, hogy azért nem lett hiper-super milliomos, mert a kosárba gomb nem jobb, hanem baloldalon volt egy felületen és hogy ennek oka maga a fejlesztő. Ez így nem vezet sehova bár időtöltésre nagyon jó :)

Győző (időgazdálkodás) · http://www.idogazdalkodas.com 2010.03.11. 09:54:58

Kedves Attila!

Más a nézőpontunk.
Te a fejlesztők szemszögéből nézed a webáruházat, mi pedig kizárólag a VEVŐK szemszögéből.

Így lehet, hogy szubjektívek vagyunk, de kizárólag a vevők irányába. Azt hiszem, egy webáruház üzemeltetőnek ez csak jó, hiszen ő is mindent megtesz a vevőiért.
Ha az elemzéseink után egy olyan webáruházat tud kialakítani, ami a látogatóinak jobb, akkor abból több vevő lesz.

Ezt a szubjektivitást vállaljuk. Ugyanakkor mivel egyik fejlesztőtől sem függünk, így teljesen objektíven elemzünk, és valóban ahogy írtad, nem vesszük (nem vehetjük) figyelembe az adott fejlesztő képességeit.
Mi csak egy szempontot veszünk figyelembe:
Az a változtatás, amit tanácsolunk, az több vásárlót eredményezzen.

Elemzéseink egyébként soha sem minősítik a fejlesztőt, ez nem célunk. Sőt a tanácsaink hatására a fejlesztő további megbízásokat kaphat az átalakításokra.

A fejlesztő (tudom, mert a mi cégünk is fejleszt szoftvereket) sajnos nehezebben tud kívülről rátekinteni a munkájára.
Ezért úgy gondolom, hogy a mi munkánk nem csak az üzemeltetőknek, de a fejlesztőknek is segítséget jelent. Nem tartom azt sem elképzelhetetlennek, hogy egyszer megkeres egy fejlesztő minket mielőtt átadja a webáruházat, hogy nézzük át mi, egy másik szemszögből. Készítsünk még az átadás előtt egy objektív elemzést, mely alapján ő egy jobb áruházat tud átadni.

Atisp · http://www.netgo.hu 2010.03.11. 11:03:23

Félreértesz teljesen. Amiről írtama a köv: Az instant elemzések, 5 perc alatt megmondom a tutit, ingyen leelemzem a webáruházadat (akár helyben egy konferencián) ezek ma marketing értékesítési stratégiák és nem szakmai elemzés. Ennek fő oka abból is látszik, hogy ingyenesek. Semmi bajom nincs ezzel, hiszen az ügyfélnek észre kell vennie, hogy vajon, mint fejlesztő miért akarom leelemezni a shoptját.

A pénzes elemzésnél szerintem:

Mindig komplexen kellene nézni a dolgokat, ami sok idő és egy elemzés sok pénz. Mondok egy példát. Az egyik esetben van egy szép strúktúrált termékadatlap, másikban nincs. Ha az első verzió kell, akkor 3 embernek kellene csak frissítgetni a 20000 terméket, míg a másodikban senkinek, mert a 20 éves DOS ügyviteli szoftverből jönnek az adatok. A 3 ember havi fizetés 1 M költség mondjuk a cégnek. Ügyviteli rendszer esetleges cseréje meg 10 M. Itt van egy döntési probléma:

1) Térjünk át manuális frissítésre 3 embert alkalmazva, vajon behozza a havi 1 M-et?

2) Cseréljük az ügyviteli szoftvert, de vajon behozza a webshopon az árát, megszokják az offline boltokban az átállást?

3) Hagyjuk az egészet még egy ideig, ahogy van?

Tehát probléma feltárása mellett a megoldásra is konkrétumokra van szükség! És az utóbbi az igazi kihávás és az utóbbi bizonyítja a ténylegesen voltak problémák. Tehát ha pl. azt mondjátok, hogy ezeket kell kijavítani, amire a fejlesztő ad pl. egy 250 000 Ft+Áfa összegű ajánlatot, akkor infók teljes birtokába van az elemző és ekkor nehéz a feladat, hogy vajon a 250 000 Ft+Áfa összegű beruházás megtérül -e belátható időn belül, mert ha erre nincsenek elemzési módszerek, akkor nincs igazi érték mögötte és csak időtöltés, semmi több. Ahogy korábban írtam is. Ezeket egyébként általánosságban írtam senkire nem célozva.

Másik nagy gond, hogy a magyar webáruházak döntő része webáruháznak mondott valami. S ezeket elemezni annyi értelme van, mint egy "szamárból" "versenyautót csinálni". Tehát legtöbb esetben valóban az a válasz, hogy dobja ki az egészet és csináltasson egy másikat :)

Győző (időgazdálkodás) · http://www.idogazdalkodas.com 2010.03.11. 17:04:09

Hogy az a 250 000 Ft-os befektetés megtérül-e, sokkal nagyobb pontossággal megállapítható, mint az, hogy mondjuk valaki belevág egy webáruházba és megbíz egy fejlesztőt hasonló vagy ennél még magasabb összegért.

Miért?

Mert egy működő webáruház esetén már vannak számok, van statisztika. Ez alapján lehet már számolni.
Ha a változtatások összességében kb. 30%-al növelik a konverziót, akkor ha az áruháznak havonta volt pl. 300 000 Ft tiszta bevétele, akkor ez a befektetés kevesebb mint 3 hónap alatt térül meg.
Ezután minden hónapban 100 000 Ft plusz profitot hoz.

Ha csak 30 000 Ft tiszta bevétele van az áruháznak havonta, akkor 25 hónap alatt térül meg ez a kiadás. Természetesen havi 30 000 Ft-os profit esetén érdemes alapjaiban átgondolni az internetes értékesítési stratégiánkat. Ilyenkor a javítgatásnak nincs sok értelme.

Atisp · http://www.netgo.hu 2010.03.17. 05:54:25

Győző@ a profit általában akkor egyenlő a bevétellel, ha valaki a pénzt mondjuk egy cipős dobozba kapja. Ezt mondjuk lehet nevezni tiszta bevételnek is :) Az árrés is 5-20% között mozog (persze vannak nagyobb árrések is), de az még mindig nem a profit. Tehát a bevételből a profitig sok mindent le kell vonni még (beszerzési költség, adók, munkabérek, irodabérlet, futár ktg, stb. :)

E-commerce - Kereskedj JÓL a weben!

Hasznos blog webáruház fejlesztésén gondolkodó cégeknek vállalkozásoknak. Kikerülhető csapdák melyeket a nem kompetens cégek jelentenek és bizonyítottan működő eszközök, melyekkel a profit növelhető. Felület e-kereskedőknek tapasztalataik megosztására.
További kérdések, információk: horvath@webseo.hu

OptimumClick PPC Agency Manchester UK

© Horváth Ernő - A blog tartalmát a szerzői jog védi. A bejegyzések bármely része magáncélokra, nem-üzleti jellegű weboldalakhoz változtatás nélkül és a forrásra való pontos és megfelelő hivatkozással ( e-commerce.blog.hu) szabadon másolható, terjeszthető elektronikus és nyomtatott formátumban. Üzleti jellegű felhasználás csak a szerző írásos engedélyével lehetséges, minden jogszerűtlen felhasználás 10.000 Ft+Áfa/szó összegű kártérítést von maga után.

Friss topikok

Linkblog

süti beállítások módosítása